Esküvő

Esküvő a Bakáts téri templomban

A katolikus esküvő több szempontból is különleges. Egyrészt, hitünk szerint a házasság szentségével egy örök, kizárólagos és felbonthatatlan kötelék jön létre. Másrészt, ez az egyetlen szentség, amelyet nem a pap, hanem a felek szolgáltatják ki egymásnak. A házaspár Isten által megáldott szeretetkapcsolatának nem célja, hanem gyümölcse lehet a gyermekvállalás, amellyel kapcsolatban a házasfelek megígérik, hogy születendő gyermekeiket az Egyház közösségében és hitében nevelik.

Esküvő a Bakáts téri templomban

Esküvő a Bakáts téri templomban

Örömmel várjuk mindazokat, akik úgy döntenek, hogy templomunkban szeretnék összekötni életüket. A jelentkező párokat arra kérjük, hogy szándékukat legalább fél évvel előre jelezzék irodánkban, ahol a szertartás időpontjának egyeztetése mellett a lentebb részletezett adminisztratív teendőkre is sor kerülhet. Lehetőség van emellett az altemplomban vagy templomkertben fogadás tartására, illetve esküvői fotózásra, amiről szintén az irodában lehet egyeztetni.

Esküvői feltételek és ügyintézés

Először is szükség van egy vőlegényre és egy menyasszonyra 🙂 Legalább az egyikük megkeresztelt és római katolikus kell, hogy legyen. Emellett mindketten cselekvőképesek és szabad állapotúak kell, hogy legyenek. Ezt szükséges igazolni egy, három hónapnál nem régebbi keresztlevéllel, amelyet a keresztelés helyének plébániájáról lehet beszerezni. Erről, valamint a két fél egyházi szempontból fontos életeseményeiről a tervezett esküvő helyszíne szerint illetékes plébánián jegyesvizsgálati jegyzőkönyvet vesznek föl (minta PDF itt).

Amennyiben a házasulandók egyike sem plébániánk területén lakik, legalább az egyik fél lakóhelye szerinti plébánostól elbocsátó levél szükséges. Az esküvőre a vőlegény és a menyasszony is állít egy-egy tanút, akik a pappal együtt közelről fognak tanúskodni a szertartás során tett ígéreteikről. Az esküvő előtt a házasságra szóló felkészítésen, jegyesoktatáson szükséges részt venni. Ha ezt nem a plébániánkon történik, ezt szükséges igazolni.

Az esküvői szertartás menete

Esküvő a Bakáts téri templomban

Az esküvő megszentelt helyen – templomban, kápolnában – történik. A szertartás a bevonulással kezdődik, amelynek során legalább a menyasszony, de akár a pap – áldozópap vagy diakónus −, a tanúk, a vőlegény, a koszorúslányok stb. az oltárhoz mennek. A menyasszonyi csokor és a jegygyűrűk az oltárra kerülnek. Ezután – általában a pár által választott − szentírási részek hangzanak el – olvasmány vagy szentlecke, zsoltár, alleluja és egy evangéliumi részlet, majd a pap a házasságra buzdító beszédet mond.

Ezután következik az esketés négy részből álló szertartása. 1) A pár ígéretei: szabad akaratból, a sírig tartó hűségre és szeretetre készen házasodnak össze. 2) A házassági szándék ünnepélyes kinyilvánítása, miközben a pap stólával köti át a pár összefonódott kezét. 3) Házassági eskü: a pár tagjai „ősi magyar szokás szerint”, térden állva, kezüket a feszületre téve erősítik meg ígéretüket. Illő és szép, ha a pár saját feszületet hoz a szertartásra, amelyet utána otthonukban helyezhetnek el. 4) Gyűrűhúzás: a véget nem érő szeretet jelképét, a gyűrűt a felek egymás ujjára húzzák.

Ezután az új házaspárért szóló könyörgések, a pap által, különösen az új feleségért mondott nászáldás és a Miatyánk kerül sorra. Amennyiben a házasság szentségének kiszolgáltatására szentmise keretében kerül sor, a gyűrűhúzás után az Eucharisztia liturgiája következik, benne a Miatyánk után a nászáldással. A szertartás az elbocsátó áldással zárul.

Házasságrendezés

Illő és üdvös, ha egy, gyakorlati együttélésben vagy akár polgári házasságban élő pár szeretne egyházi házasságot kötni. Ebben az esetben érdemes papjainktól tanácsot kérni valamelyik szentmise után. Amennyiben nem áll fenn kizáró ok, érdemes irodánkban megejteni a szokásos ügyintézést.