Vezetett séták

A nagypersely díszítése

Templomunkban időről időre vezetett sétát tartunk (pl. a Miatyánk Fesztiválhoz kapcsolódva, októberben, vagy a Múzeumok Éjszakáján, júniusban), melynek során másfél órában bemutatjuk az épületet, kérésre pedig orgonabemutatót is tartunk. Templomunkban csoportok részére előzetes bejelentkezés alapján magyar vagy angol nyelven vezetett sétát tartunk, melynek során másfél órában bemutatjuk az épületet (sekrestye, altemplom). Kérésre a program a megújult orgona bemutatójával is kiegészül. Templomunkban emellett időről időre tematikus kiállítások láthatóak, amelyeket szintén szívesen megmutatunk akár vezetéssel is.

Programok a Bakáts Feszt 2026 keretében

Szent Ferenc és a ferencesek Ferencvárosban: templom- és orgonabemutató séta
Időpontok:
– 2026. augusztus 29. szombat 13 óra
– 2026. augusztus 30. vasárnap 13 óra
Ferencváros sokat köszönhet a ferenceseknek: 1822-től 1900-ig ők miséztek, kereszteltek, eskettek és temettek a kerületben. Egy ferences, Kurtz Vilmos volt az Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom építésének egyik vezetője és krónikása is. A ma is álló, Ybl Miklós által tervezett Bakáts téri katolikus templomot az ő nyomukban járjuk be az altemplomtól az orgonáig. A séta másfél órás, regisztrációt nem igényel; találkozó a templom oldalkapujánál. Bővebben…

Így épült fel Ferencváros főtemploma: könyvbemutató beszélgetés
Időpont, helyszín: 2026. augusztus 29. szombat 15 óra, a templom mögött
A Ferencváros Önkormányzata által szervezett Bakáts Feszt keretében, a templomkert hátsó sarkában, az altemplom kapuja előtt beszélget Gönczi Ambrus, a Ferencvárosi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője Simonkay Márton szerzővel, a plébánia kulturális szervezőjével. A program ingyenes, mindenki által szabadon látogatható; a beszélgetés után hozzá lehet jutni a könyv újonnan kinyomott példányaihoz. Bővebben…

Séták 2026. szeptemberben

Ferenc3 [Ferenc a köbön], avagy Szent Ferenc és a ferencesek Ferencvárosban: templom- és orgonabemutató séta
Időpontok:
– betelt! 2026. szeptember 12. szombat 13 óra (Ars Sacra: Nyitott Templomok Napja) betelt
– 2026. szeptember 17. csütörtök 16 óra (Ars Sacra, ÚJ IDŐPONT!)
– betelt! 2026. szeptember 20. vasárnap 13 óra (Ars Sacra, Kulturális Örökség Napjai)
– betelt! 2026. szeptember 20. vasárnap 14.30 (Ars Sacra, Kulturális Örökség Napjai)
– betelt! 2026. szeptember 24. csütörtök 16 óra (Turizmus Világnapja)

A ferencvárosi főplébánia története több mint kétszáz évvel ezelőtt kezdődött: egy császár után kapott nevet, egy csereügylet nyomán pedig papokat a Kecskeméti kapun túli pesti külváros. A ferencesek és a ferencvárosiak együtt sírtak az 1838-as árvíz idején, és együtt örültek ötven évvel később, amikor először szólaltak meg a mai, Ybl Miklós által tervezett neoromán templom harangjai. A templomépítés egyik vezetője és egyben krónikása az életét fél évszázadon át Ferencvárosnak szentelő Kurtz Vilmos ferences szerzetes volt. Megrendítő esemény volt, amikor éppen az ő vezetésével hagyták ott a szerzetesi életet a ferencvárosi papok egy kényszerű választás nyomán, 1900-ban, átlépve az esztergomi egyházmegye szolgálatába.

Épületsétánkon e hosszú 19. századi történet nyomában a főkaputól indulva keressük Kurtz és ferences társai által hátrahagyott jeleket a templomban, a látogatók elől máskor elzárt sekrestyében és az altemplomban. Első alkalommal tekinthetjük meg az idén 800 éve elhunyt rendalapító Assisi Szent Ferenc és más ferences szentek szegényes állapotukban is felemelő falképábrázolásait a lehető legközelebbről, a karzatokról. A séta Szent Ferenc alakját felidéző dallamokkal zárul az orgonánál.

A program másfél órás, ingyenes; adományokat szívesen fogadunk az orgonaház restaurálására (téglajegy: 2000 Ft). A csoportok létszáma korlátozott (max. 25 fő), ezért regisztrációt kérünk az alábbi linken: https://forms.gle/sqwtw7d2MuDMYbcr8

A séta kezdetén találkozó a Bakáts téri templom főkapujánál.

Vezetett séta az Assisi Szent Ferenc-plébániatemplomban, 2025. szeptember

Iskolás csoportok

Évek óta együttműködünk a környező iskolákkal, kiemelten a Patrona Hungariae Katolikus Iskolaközponttal. Szívesen fogadunk iskolás csoportokat, akiknek megbeszélés szerinti időkeretben és tematikával tartunk foglalkozást. Néhány ötlet: zegek és zugok a toronylépcsőtől az altemplomig, tájékozódás liturgikus térben és időben, ismerkedés a hangszerek királynőjével, az orgonával, legendás állatok és megfigyelésük, sárkányos történetmesélés, beöltözés mellékoltárképnek, csoportos templomismereti vetélkedő.

Orgona vezetéssel

Egyéni látogatáshoz

Nyitvatartási időben bárki felkeresheti templomunkat. Szívesen körbe is vezetjük, de ha éppen ez nem lehetséges, figyelmükbe ajánljuk a ChurchApp Esztergom-Budapest mobilapplikációnkat, amelyben a templom értékei több vezetett sétára vannak felfűzve.

Itt ér el minket

Keressen emailben: kultura@szentferencplebania.hu

Partnereink

Bevásárló és Tematikus Utcák Mozgalma
Az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Turisztikai Irodája
Ferencváros Önkormányzata
Ráday Soho Egyesület