Szentmise felajánlása

szentferencplebania szentmise 1

„Egyetlen, életünkben értünk mondott mise ezer, halálunk után mondatott misével ér föl.” (Szent Anzelm)

A szentmisében imádkozhatunk különféle saját szándékokra, de régi hagyomány szerint van egy közös miseszándék is, amiről a pap hangosan meg is emlékezhet.

Kiért lehet mondatni?

A szentmise adományai

Szentmisét lehet mondatni elhunytakért, betegekért, házasulandókért, szülőkért, papokért stb. név szerint, vagy akár egy jó cél érdekében (pl. valaki megtéréséért, gyógyulásáért, a bűnök bocsánatáért, a papi hivatásokért) is lehet mondatni, de akár évfordulós (pl. házasság, születésnap) hálaadásul is.

Hogyan ajánlhatok fel szentmisét?

A szentmise felajánlását (misemondatást, miseszándék kérését) – adomány meghagyása mellett – a szentmisék után, valamint az irodában, fogadóidőben lehet kérni. A pap általában a szentmise elején, vagy az első szentírási olvasmány előtt hangosan bemondja a szándékot, de amennyiben ez esetleg elmarad, a miseszándék akkor is érvényes.