Szentgyónás

Krisztus-szimbólum a gyóntatófülke tetején

A szentgyónásban Isten megbocsátó szeretetét tapasztaljuk meg a bűnbánat szentsége által, amelyet az Egyház a magángyónás után papi feloldozással közvetít. E szentség révén kiengesztelődünk Istennel, bőcsánatot kérünk Tőle, így visszanyerhetjük kegyelmi állapotunkat, és így ismét járulhatunk szentáldozáshoz a szentmisében. A pap a kegyelem közvetítője: soha, semmilyen körülmények között nem árulhatja el és nem használhatja fel, ami gyónáskor tudomására jutott.

Felkészülés a szentgyónásra

Azért, hogy készen álljunk bűneink megvallására, gyónás előtt lelkiismeret-vizsgálatot tartunk magunkban. Megvizsgáljuk, mit követtünk el Isten, önmagunk, szeretteink és bárki más ellen, akár tettel, akár beszédünkkel, akár mulasztással vagy csak gondolatban. Súlyos, más néven halálos bűnnek számít, ha valaki ha Isten általunk ismert parancsát teljesen szabad akarattal megszegjük – ez elszakít minket Tőle, különösen halálunk óráján, elzárja ugyanis a hozzá, a mennyországba vezető utat. Isten azonban mindig kész megbocsátani.

A felkészüléshez érdemes lelkitükört használni, azaz olyan gyűjteményt, amely kérdéseket tesz föl annak érdekében, hogy minél pontosabban fényt tudjunk deríteni bűneinkre. Ez egyben jó alkalom arra is, hogy átgondoljuk életszervezésünk alapjait: a napirendünket, a kedvteléseinket, az Istennel, a családunkkal és a munkánkkal való viszonyunkat. Krisztus elsősorban nem azt fogalmazta meg, mit ne csináljunk, hanem azt, hogy mit igen. Így a szentgyónásra való felkészülés feltételezi a jövőre, életvezetésünk pozitív irányba való megváltoztatására való szándékunkat, és a megvalósítás átgondolását.

Hogyan járulhatok szentgyónáshoz?

A szentgyónás egyik lehetséges helyszíne

A bűnbánat szentségét pap szolgáltathatja ki, így fontos, hogy keressünk egyet. Templomunkban minden szentmise kezdetekor lehet gyónáshoz járulni a hátsó gyóntatófülkék egyikében. Ilyenkor a gyónó, ha úgy tapasztalja, hogy az oldalsó fülkék üresek, belép az egyikbe, köszön a papnak, lehetőség szerint letérdel és elkezdi gyónását.

Illő és üdvös, ha találunk olyan lelkivezető atyát, akivel rendszeresen találkozunk, és lelki beszélgetések során végezzünk szentgyónásunkat. Lelki beszélgetés kérésére lehet bármelyik atyát keresni a szentmisék után, vagy más alkalommal.

Sürgős esetben a pesti ferenceseknél minden szentmise alatt van gyóntatás, általában 6-12 és 16-21 óra között.

A szentgyónás menete

A gyónó a szentgyónás megkezdésekor köszön, majd keresztet vet. Elmondja, mennyi ideje gyónt utoljára, majd felsorolja bűneit, számuk szerint. Ezután felel a gyóntató pap kérdéseire (ha vanak), meghallgatja tanácsait, majd elmondja a bánatimát, amelyre válaszul a pap feloldozza őt bűnei alól. Egy lehetőség a bánatimára: Istenem bocsáss meg, bánom minden bűnömet, mert mindennél jobban szeretlek. Komolyan ígérem, hogy a bűnöket kerülöm és megjavulok. Amit kívánsz mind megteszem, ahogyan csak telik tőlem. Kérlek segíts, hogy így legyen. Ámen.

Szentgyónás első alkalommal

Krisztus-szimbólum a gyóntatófülke tetején

A gyermekek plébániánkon az első szentgyónásukra az elsőáldozással együtt készülnek, a Szent Ferenc barátai hittancsoportban. Felnőttek esetén a beavató szentségekre (keresztség, bérmálás) együttesen zajlik a felkészítés, amelyen szívesen látunk a keresztségben már részesülteket is. A szentgyónással, felkészítéssel kapcsolatos kérdésekkel, kérésekkel esetén keressék bátran bármelyik atyát a szentmisék után, vagy más alkalommal.