Orgona

Szent Cecília

A Bakáts téri templom orgonája közepes méretű: benne 21 regiszter szólal meg három billentyűsor − két manuál és egy pedál – segítségével. A billentyűktől a sípokig vezető utat a Bach korában is használt technológia, a mechanikus traktúra vezeti, annak pontosságával, sajátos billentésérzékenységével és nehéz járásával. Díszes neoromán orgonaháza ritkaságszámba megy: az egyik első, 19. századi magyarországi orgonaház, amelyet nem az orgonaépítő saját sablonja szerint, hanem egy építész – méghozzá Ybl Miklós – tervezett. A hangszer templomunkban nemcsak a szertartásokon, hanem koncerteken is megszólal, amelyet vezetett sétáinkon is meg lehet tekinteni és hallgatni.

Az orgonaház

Az orgona története

Templomunk orgonaházát Ybl Miklós tervezte, első, mechanikus traktúrájú orgonáját a házzal együtt Országh Sándor építette 1879-ben. Az eltelt másfél évszázad alatt több alkalommal háborús károk érték, valamint számos beavatkozáson esett át: Angster József pneumatikusra, a Rieger-gyár elektromos fújtatásúra, a Fővárosi Hangszerkészítő- és javító Vállalat elektropneumatikusra építette át. A mai mechanikus, csúszkaládás orgonát az Aquincum Orgonaüzem Kft. készítette, 1992−1994 között, a megmaradt eredeti, Országh-féle sípok felhasználásával.

Támogatókat keres a megújuló orgona

A 2017 és 2022 között zajló templomfelújításból az orgona sajnos kimaradt, ami a leromlott állapotú orgonaház mellett a mechanika károsodásában és a sípokba rakódott por kapcsán nyilvánult meg. Gyűjtést, hangszerbemutatót és koncertet szerveztünk az orgona javára, így támogatóinknak hála, 2024-ben generáljavítást kapott a hangszer. Terveink között szerepel az Ybl Miklós által tervezett, műemléki orgonaház restaurálása, valamint a hangszer gyors regiszterváltásra, így koncertszerű használatra való alkalmassá tétele elektronikus doppelregisztratúrával, Setzer-kombinációk beépítésével. Mindehhez kérjük adományát!

Az orgona diszpozíciója

Az orgona játszóasztala

I. manuál – főmű:
− Bourdon 16’
Principal 8’
− Pileata 8’
Octava 4’
Superoctava 2’
Cornet 5×
Mixtura 4-6×
Trompete 8’

II. manuál − redőnymű:
− Flauta major 8’
Gamba 8’
Violprincipal 4’
− Flauta minor 4’
Sesquialtera 2×
Nachthorn 2’
Scharf 4×
Oboe 8’
Tremolo

Pedálmű:
− Contrabass 16’
− Subbass 16’
− Octavbass 8’
Apertabass 4’
Posaune 16’

Normál kopulák

A gondolatjellel megjelölt sípsorok Országh Sándortól származnak.

Orgonakiállítás

Templomunkban 2024-ben orgonatörténeti tablókiállítást mutattunk be, amelynek kísérőanyagai a ChurchApp Esztergom-Budapest mobilapplikációban érhetőek el.

Orgona-bibliográfia

  • A budapest-ferenczvárosi plébánia-templom orgonája 1886: Egyházművészeti Lap (7.) 4. 118–121.
  • Enyedi Pál 1994−1995: Orgonás hírek. Új orgonák. Magyar Egyházzene (2.) 2. 253−254.
  • Hajdók Judit 2006: Ybl Miklós által tervezett orgonaházak. Ars Hungarica (40.) 4. 265–276.
  • Solymosi Ferenc (szerk.) – Baróti István – Enyedi Pál – Hajdók Judit − Sirák Péter 1985−1988: Magyarország orgonajegyzéke (kézirat és fotódokumentáció). Bp.
  • Solymosi Ferenc – Makkné Tóth Ágnes 2018: Orgonaépítő mesterek – az Országh család. Bp.