Jótékonysági orgonabúcsúztató

Kiállítás, koncert és bemutató
2024. május 18. szombat, 21.45, Orgonák Éjszakája
Assisi Szent Ferenc-plébániatemplom, Budapest

A 145 éves Bakáts téri templom orgonája nyári pihenőre vonul. Az eddigi felajánlásoknak köszönhetően ugyanis sor kerülhet a templom felújításából kimaradt hangszer belső megújítására: tisztítására, javítására. E fontos lépés után fejlesztéssel és restaurálással szeretnénk folytatni a munkát. Az előbbi a mechanikus traktúrájú orgona programozható, gyors regiszterváltását lehetővé tevő elektromos regiszterkombináció (Setzer) beépítését, utóbbi az Ybl Miklós által tervezett, díszes neoromán orgonaház restaurálását foglalja magába. Mindehhez kérjük az Önök segítségét.

Az orgonabúcsúztató három részből áll. Az első rész egy kamarakiállítás megnyitója. Az orgonakarzat alatti tablókon végigkísérhetjük az eredetileg Országh Sándor által épített orgona kalandos történetét, amely tükröt állít az orgonaépítés fejlődésének, a legjelesebb hazai orgonagyárak munkásságának, és a 20. század viszontagságainak egyaránt. A kiállításhoz zene is társul. Templomunk első karnagya, Hanisch Nepomuk János ugyanis a századforduló elismert budapesti zeneszerzője volt, aki állását Liszt Ferenc ajánlásával nyerte el. Több mint egy tucat miséjéből és számos kisebb művéből mára mindössze töredékek maradtak ránk, köztük két zongoradarab, amely most egy mobilapplikáció segítségével meghallgatható.

A második rész egy orgonakoncert, amely egy éppen 75 évvel ezelőtti, hasonló célú hangversenyt idéz fel. A II. világháború után a helyi közösség rendkívüli erőfeszítésével újult meg a templom, és ennek részeként 1949-ben, a kommunista hatalomátvétel árnyékában Murányi György karnagy és Kokits Zsigmond orgonaművész vezetésével nagyszabású jótékonysági koncertre került sor. Az ekkor elhangzott művekből, többek között Pachelbeltől, Bachtól és Francktól hangzik el egy válogatás Simonkay Mártonnak, a templom orgonistájának tolmácsolásában.

A koncert után vezetett orgonabemutatóra kerül sor, amelynek során a hangszer közvetlen közelről megtekinthető és kipróbálható.

Fotók: Kőhalmi Dániel