Beszámoló a Ferencvárosi Kolping család 2016. őszi Szent Márton-zarándoklatáról
Budapest–Szombathely–Ják, 2016. szeptember 17–18.
Szombat hajnalban gyülekeztek a ferencvárosi kolpingosok a Bálna parkolójában. Hamarosan megjött a busz, melyen már a csepeli és herminamezei Kolping család-tagok vártak minket. Kicsit álmosan indultunk útnak Szombathelyre, ahol Szent Mártonra, születésének 1700 éves jubileumán, a katolikus egyház által meghirdetett Szent Márton-évben emlékeztünk. Egy Győr melletti parkolóban eltöltött rövid pihenő után, 10 óra körül érkeztünk meg Szombathely központjába, a székesegyházhoz. Itt már vártak ránk, és megérkezésünk után a Kolping zászlók felsorakoztak és a szentmise hamarosan elkezdődött. Császár István kormányzó atya, mint főcelebráns mutatta be a szentmisét számos kolpingos prézes atya részvételével. A kitűnő homiliában, melyet Horváth József atya tartott, Sulpicius Severus: Szent Márton élete című művéből hallottunk részleteket, melyen keresztül Szent Márton életének eseményeivel, tulajdonságaival, szokásaival ismerkedhettünk meg. Mint megtudtuk, Savariában római polgárként született és 16 éves korában beállt katonának. Mint római polgárt megillette, hogy katonáskodása során egy rabszolga kísérje. Ő azonban kiszolgálta a rabszolgáját és megmosta annak lábát. Alázatosságáról, könyörületességéről, humánumáról sokat hallottunk a szentbeszédben.
A szentmisét követően a csoport két részre oszlott. A társaság egyik fele ebédelni ment, a másik fele pedig a székesegyházi könyvtárat tekinthette meg idegenvezetéssel. Megtudhattuk, hogy a könyvtárban számos eredeti kódexet és ősnyomtatványt őriznek a 80.000 egyéb értékes régi kötet mellett. Azt is elmondták, hogy bár a közvetlen szomszédban lévő székesegyház a második világháborúban bombatalálatot kapott és jelentősen megsérült, a könyvtárnak csak az ablakai törtek be a detonáció következtében. Az ebédet a Brenner János Egyházmegyei Kollégiumban fogyaszthattuk el, ami a könyvtárral egy épületben volt, s ami szálláshelyünkül is szolgált. Szombathelyi kolpingos testvéreink vendégszeretetéről tanúskodott a kiváló ebéd és a kedves vendégfogadás. Ebéd után azután besétáltunk a levéltárba, ahol szintén idegenvezetést kaptunk és megnézhettük azt a római kori követ, melyen Szent Márton gyerekként sétálhatott. Ezen szimbolikusan egy gyereklábnyomot alakítottak ki.
A levéltár után városi séta következett egy kis szabadidővel, fagyizással, majd a Szent Márton-plébániatemplomot látogattuk meg. Itt éppen esküvői szentmise volt, majd azt követően az atya, Schauermann János, bemutatta a frissen felújított templomot, ahol az eredeti színeit visszanyerő domonkos templom helyén állott egykor, a legenda szerint Szent Márton szülőháza. A templom eredete tehát a római korba, a kereszténység kezdeteire nyúlik vissza. A középkorban a város plébániatemplomául szolgált, így körülötte épült a település temetője. 1638-ban került a domonkos rend tulajdonába. A török kiűzése után Magyarországra visszatelepedő domonkos rend itt alapította meg első kolostorát (ma látogató központ), mely hamar mecénásra talált gróf Erdődy György és felesége, Batthyány Erzsébet személyében. Az ő támogatásukkal épült meg az új kripta 1750 táján. A plébános atya vezetésével ezt is megtekinthettük, benne az Erdődy család díszes vaskoporsóival, illetve új urnás temetkezési lehetőségekkel. A kriptán jelenleg is dolgoznak, az eredeti templom falmaradványait is feltárták, rekonstruálták, illetve Szili János püspök szarkofágját akarják majd itt elhelyezni. A látogatóközpontban szintén folynak még a munkálatok. Restaurátor-művészettörténész és festő dolgozik itt szoros együttműködésben az eredeti oltárkép és freskó részletek helyreállításán, újragondolásán.
Szemerkélő esőben mentünk vissza szálláshelyünkre, az egyházmegyei kollégiumba. Megtörtént a szobakiosztás, mely első látásra kisebb ijedelmet keltett a zömmel idős Kolping családtagok körében. Megtudtuk ugyanis, hogy emeletes ágyas elhelyezés lesz, mosdási, tisztálkodási lehetőség pedig csak a folyosó végén található. A végén azután kiderült, hogy bőven van hely, így az emeletes ágyak alsó szintjén mindenki elfér. A zuhanyozást pedig végül is különösebb gond nélkül ki lehet hagyni egy éjszakára.
Kellemes vacsora és nótázós vörösboros esti program után a Székesegyház fényfestését nézhettük meg. Ez egy kb. 15 perces, igen látványos program volt, mely bemutatta a templom történetét az évszázadok viharai során. A templom ma csodálatosan felújított állapotban várja a látogatókat, bár az eredeti padok eltűntek, leégtek és helyettük székek vannak elhelyezve a hívők számára.
Másnap kiadós, finom reggelit kaptunk, ami egy szállodai svédasztallal volt egyenértékű, sokak örömére korlátlan kávéfogyasztással. Ezután a vállalkozó szellemű zarándokok gyalogosan indultak el Ják felé. A többiek kicsit később buszra szálltak, s így közelítették meg a Szent Mártonról elnevezett erdei pihenőhelyet. A kedves szombathelyi kolpingos társaink itt már nagy szeretettel vártak minket finom házi süteményekkel, itallal. Itt volt lehetőségünk megismerkedni más Kolping családok zarándokaival, például pécsiekkel, veszprémiekkel, akik még nálunk is sokkal többet utaztak, hogy itt lehessenek és közösen imádkozhassunk. Külön élmény volt, hogy az erdőbe kicsit besétálva szarvasbőgést hallhattunk, pedig még csak szeptember közepe volt – 20 fok körüli hőmérséklettel és délidőben jártunk arra.
Gyalogos társaink hamarosan megérkeztek, majd rövid pihenő után folytatták útjukat a gyönyörűen felújított jáki templom felé. Jákon szentmisét hallgathattunk, majd a plébános, Rátkai atya élvezetes, humoros előadásában ismerkedhettünk meg a templom nevezetességeivel. Kiderült, hogy Rátkai atya 10 gyerekes családból származik, s a testvérek közül hárman választották a papi hivatást. Utunk befejezéseként még egy nagyon kellemes ebéd következett a jáki templom mellett álló plébániaépület közösségi termében. Az előző napi kékfrankos mellett kiváló minőségű félédes cserszegi fűszerest is kaptunk. A kávé és a sütemény után szeretettel búcsúztunk vendéglátóinktól és kissé fáradtan Budapest felé vettük az irányt. Este hét óra volt, mikor a közben többé-kevésbé megismert csepeli és herminamezei társainktól elköszöntünk és a Bálna előtt búcsút intettünk az autóbusznak.
Összességében lelkileg és testileg feltöltődve tértünk haza a zarándoklatunkról. Gondolkozunk azon, hogy a szombathelyiek kedvességét, vendégszeretetét, hogy tudnánk esetleg majd viszonozni a magunk lehetőségei között.
Vidáné dr. Erdő Franciska