Katolikus Shalom Közösség
A Katolikus Shalom Közösség az Atya nagyobb dicsőségére, a megfeszített és feltámadott Krisztusban gyökeredzik. Lelke által vagyunk tanítványai és békéjének hírnökei (vö. Jn 20,19).
Az oldal tartalma
A közösség alapítása
A közösség Északkelet-Brazíliából, Fortalezából indult 1982-ben. Feladatunk elsősorban a fiatalok evangelizációja, azoknak a fiataloknak, akiknek szükségük van a Krisztussal való találkozásra. Ma már Dél-Amerikán kívül Észak-Amerikában (Kanada), Ázsiában (Izrael), Európában (Anglia, Franciaország, Olaszország, Portugália, Svájc, Magyarország) és Afrikában (Algéria, Madagaszkár, Tunézia) is dolgozik a közösség a gyermekek, a fiatalok és a családok evangelizációjáért.
Shalomosok Magyarországon
Magyarországra 2009-ben érkezett 5 misszionárius, hogy elkezdjék a Shalom lelkiség terjesztését a magyar fiatalok körében. Különféle programok keretein belül – imacsoport, színdarab, lelkigyakorlat, tánc, játék, ének, táborok, koncertek, stb. – próbálják megismertetni az emberekkel az Isten szeretetét.
Missziós házuk a ferencvárosi (Bakáts tér 13.), valamint a józsefvárosi plébánia (Horváth Mihály tér 7.), ahol a közösség a hangulatos HungaRio Kávézót tartja fenn. Templomunkban szerda esténként szentségimádást tartanak, emellett havonta kétszer, a hónap második és utolsó vasárnapján a Shalom Közösség zenél.
Acamps Summer Festival 2026

,,Leírhatatlan élmény, át kell élni!”
Acamps Summer Festival 2026
Július 15–19. között
A “Vilage des Jeunes”-ben, Lourdes-ban, Franciaországban
infó: acampsfestival.org
+36 20 586 9847
Ne maradj le! Regisztrálj az Acamps most!
// De mi is az az Acamps?
Az Acamps Summer Festival egy fiataloknak szóló tábor és fesztivál, amelyet a Katolikus Shalom Közösség szervez. A résztvevők különleges napokat élhetnek meg Isten jelenlétében, Európa különböző országaiból érkező fiatalokkal együtt (Magyarország, Olaszország, Lengyelország, Írország, Spanyolország, Portugália, Németország, Franciaország, Horvátország stb.).
A program sporttevékenységeket, játékokat, versenyeket, zenét, kultúrák találkozását, bulikat, és természetesen a hit, imádság, szentmise, szentségimádás, katekézis pillanatait is magában foglalja, de még sok minden mást is!
Éld át a nyár legjobb kalandját és találkozz fiatalokkal egész Európából!

