2020. október 4., Assisi Szent Ferenc főünnepe

Habár a Nagy Agapé a járványra való tekintettel idén elmaradt, megvendégelt rászorulóink számára azonban őszi tartósélelmiszer-gyűjtést hirdetünk. Az adományokat templomban a szentmisék után jobb oldalt, a Szent István- mellékoltár mellett, illetve a plébánián, irodaidőben kérjük elhelyezni. Hálásan köszönjük!

Folytatódik a Miatyánk Hete fesztivál, ingyenes, regisztrációt nem igénylő programokkal. Részletes program a honlapon és Facebookon.

  • október 9-én, pénteken 19 órától, a külső hittanteremben Csuja László fesztiváldíjas filmjét, a ma is zajló ukrajnai harcról szóló Kilenc hónap háborút nézzük meg; utána beszélgetés az alkotóval. 
  • október 11-én, vasárnap 19 órától a templomban a Tomkins Énekegyüttes hangversenye lesz, előtte vezetett séta az altemplomban.
  • október 16-án, pénteken 19 órától Dér András és Muhi Klára filmjét, A szabadság bolond köreit vetítjük a külső hittanteremben; utána beszélgetés az alkotókkal. A film a Kádár-kori, mintaértékű inotapusztai pszichiátriai intézetről szól, amelynek vezetője egyben a titkosszolgálatok ügynöke volt.
  • október 17-én, szombaton 19 órától az Örökifjú Zenebarátok Kórusa ad koncertet a templomban; karnagyuk Magyaróvári Viktor (Kayamar).

A Kolping Család október 10-én, szombaton, az esti szentmise után Alessandro Caprioli atya előadásán vesz részt a plébánián, október 17-én, szombaton pedig a Kossuth téren megtekinti a Nemzeti Összetartozás Emlékhelyét.

* * *

Vigyázzunk egymásra a szentmiséken és a többi találkozás során is: betegen ne menjünk közösségbe, tartsunk lehetőség szerint biztonságos távolságot; ha többen tartózkodunk zárt térben, viseljünk maszkot!