2019. november 3., évközi 31. vasárnap

A héten mind a szentmisék, mind pedig a hittanórák a szokott időben kezdődnek.

Immár harmadik hónapja működik a vasárnap délelőtti szentmisék segítésére létrejött információs és templomőri önkéntes szolgálatunk. A szolgálattevők áldozatos munkája révén templomunk működése biztonságosabbá, az ide betérők számára pedig áttekinthetőbbé vált. Köszönjük mindazoknak, akik eddig részt vállaltak ebben, valamint a Halottak napi templomőrzésben!
A
z információs asztalnál továbbra is lehet kérdezni az irodai ügyintézéssel és a lelkipásztori szolgálattal kapcsolatban, adományt befizetni, valamint igyekszünk a heti hirdetést itt is láthatóvá tenni. Lehetőség van a hirdetést emailben is kérni, ehhez szintén az információs asztalnál lehet megadni az elérhetőséget.
Ahhoz, hogy folytatni tudjuk a szolgálatunkat, szeretnénk ismét a kedves Testvéreket csatlakozásra biztatni! Bővebb információk a hirdetőtáblán,  az információs asztalnál, valamint honlapunkon!

November 9-én, szombaton, az esti szentmise után a Kolping Család meghívására Kiss Ulrich jezsuita szerzetes tart előadást a mesterséges intelligenciáról.

Előre hirdetjük, hogy november 23-án, szombaton, Krisztus Király előestéjén csatlakozunk a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus szervezőinek felhívására a világméretű szentségimádáshoz: az esti szentmise előtt, 16.30-tól lesz nálunk szentségimádás. Kérjük, aki teheti, jelentkezzen előre az Eucharisztikus Kongresszus internetes oldalán, vagy személyesen a sekrestyében, illetve az irodában fogadóidőben.