2018. szeptember 30., évközi 26. vasárnap

A templom búcsúját a névadó szent ünnepéhez legközelebbi vasárnapon – idén október 7-én ünnepeljük. A templomfelújítás miatt különleges az ünnep meghívása: a helyszín a plébánia és a Bakáts tér.

Október 6-án, szombaton 16.30 órától szentségimádás lesz; a 17.30-kor kezdődő szentmise után rózsafüzér a plébánián.

Október 7-én, vasárnap 9.30-kor kezdődik a búcsús szentmise a plébánián; utána pedig a Nagy Agapéval folytatódik az ünneplés a templom főkapuja előtti térrészen.

Nagy Agapé – Hagyományainkhoz híven a templombúcsú napján, a vasárnapi szentmisét követően megtartjuk családi bográcsos ünnepünket. A templom előtti tér a felújítás idején is szabad, ott tartjuk meg idén is az agapét. Tűzrakó helyről, tüzelőről, asztalokról, sátrakról, evőeszközökről stb. gondoskodunk, az alapanyagot a résztvevők hozzák. Nem mindenki tud-akar szabadtűzön bajlódni, szívesen fogadunk minden „batyus”, előre elkészített szereplést. Fő szabály, hogy sokan, sokfélét, de alig többet, mint amennyit maga is elfogyaszt.
A kipakolás, rendezkedés 8 órától kezdődik, a mulatság 13 óráig tart.
Hívjuk meg egymást, együnk „keresztben”, vegyünk részt minél többen a szeretet-vendégségben! Minden családi barátot, érdeklődőt szívesen látunk, minden egyéni, csoportos jelentkezést szívesen fogadunk. Főzésre, ételhozásra Nyáry Zsuzsánál lehet jelentkezni emailben, vagy a vasárnap délelőtti szentmise után személyesen.

Szükségünk van technikai segítőkre mind az előkészítés, mind az eseményt követő takarítás-rendrakás idején. Kérjük, hogy az előkészítésre érkezők 8 órától jöjjenek segíteni, a végén a takarítást, rendrakást 13 óra körül fogjuk megkezdeni. 

Az őszi hittanos hétvégék időpontjai:

  • október 19–21.: felső tagozatosok (5–7. osztály)
  • október 26–28.: gimnazisták
  • november 16–18.: óvodások és alsó tagozatosok
    A hittanos hétvégékről bővebb információért Simonkay Marcinál lehet érdeklődni.