2017. szeptember 3., évközi 22. vasárnap

Szeptember 9-én, szombaton 9.30-tól plébániai bográcsozás az Anna-réten, melyre szeretettel várunk mindenkit! Az Anna-rét a Normafától mintegy 500 méterre helyezkedik el a János-hegyi libegő felső állomásának irányában. A Szent Anna-kápolna közelében több tűzrakóhely is található, s itt táborozunk majd le. A közelben a nemrég felújított játszótér várja a gyerekeket. Hozhattok szabadtéri játékokat, plédeket is!

Szeptember 10-én, vasárnap délelőtt ünnepélyes tanévkezdő Veni Sancte-szentmisét tartunk. Ezt követően indulnak a hittanórák minden korosztálynak. A párkapcsoló esték októbertől folytatódnak, szokás szerint a hónap utolsó péntekén.

Szeptember 10-én, vasárnap délelőtt a szentmise után agapé és hozod-viszed vásár lesz a plébánián. Kérünk benneteket, hogy azokat a vásári portékákat, melyeket nem vitt el valaki, mindenki vigye haza magával! Örömmel fogadunk sütiket, finomságokat és harapnivalókat.
A rászorulók részére folyamatosan gyűjtünk tartós élelmiszert is, melyek ekkor, valamint irodaidőben is leadhatók.

A templom búcsúja október 1-jén, vasárnap lesz. Az ünnepi szentmise a szokásos időpontban 9.30-kor kezdődik.

Nagy Agapé – Hagyományainkhoz híven a templom búcsú napján, október 1-jén a vasárnapi misét követően megtartjuk családi bográcsos ünnepünket. Tűzrakó helyről, tüzelőről, asztalokról, evőeszközökről stb. gondoskodunk, az alapanyagot a résztvevők hozzák. Nem mindenki tud-akar szabadtűzön bajlódni, szívesen fogadunk minden „batyus”, előre elkészített szereplést. Fő szabály, hogy sokan, sokfélét, de alig többet, mint amennyit maga is elfogyaszt. Hívjuk meg egymást, együnk „keresztben”, vegyünk részt minél többen a szeretet-vendégségben! Minden családi barátot, szomszéd gyereket, jó szándékú érdeklődőt szívesen látunk.
A szabályok nem változtak: minden egyéni, csoportos jelentkezést szívesen fogadunk. Az eseményhez Nyáry Zsuzsánál lehet jelentkezni, kérdezni (a vasárnap délelőtti szentmise után személyesen).
Javaslatokat, felajánlásokat szívesen fogadunk és technikai segítőkre is szükség lesz mind az előkészítés, mind az eseményt követő takarítás-rendrakás idején.

Templomunkban már az évközi miserend van érvényben.